Különvélemények a társkereső oldalakon történő kezdeményezésről

A férfiak = vadászok, a nők = űzött vadak?

Az internetes társkereső oldalak megváltoztatták a felállást. Ki legyen az, aki elindítja az ismerkedést? A nő vagy a férfi? Annyi gondolat kavarog bennem ezzel a témával kapcsolatban, hogy egyszerűen lehetetlen rendszerezni. Erre objektíven nem tudok válaszolni, hiszen minden helyzetfüggő. Ezért segítséget kértem és az én véleményem mellett az erősebbik nem tagja is képviselteti véleményét.

Most egy olyan jelenet játszódott le a fejemben, ami az őskorban játszódik. Épp az erdő szélén gyűjtögetek, amikor vadállat Sanyi meglát engem, rendesen szemügyre vesz, elégedett hörgéssel jelzi, hogy alkalmas termőtalaj vagyok az ő magvainak. Másnap udvarlásképp hoz nekem egy kardfogú tigrist, milyen cuki nem? A tigrisfogból lesz ékszer, bundájából ruci, a húsából meg jól lakik az egész familia. Igazi lovag. Ettől függetlenül nehezen adom meg magam, hiszen azért csak egy házasságféle monogám kapcsolatról lenne szó. Közepesen hosszú idő után, kezd leesni nekem is, hogy csakis engem akar, így a legközelebbi csillagos eget bámulós randinkon már úgy éreztem ő lesz az én Sanyim.... és boldogan élünk, amíg meg nem halunk. Az internet által megnyíltak a lehetőségek, leomlanak az akadályt jelentő falak, ahhoz, hogy időben és térben egy helyen kell lennünk az ismerkedéshez. Az online társkereső oldalak felülírják a hagyományos ismerkedés szabályait.

"Véleményem szerint, ha valaki monogám és komoly kapcsolatra vágyik, akkor igenis küzdjön meg azért a nemes vadért. Szedett-vetett kis vadlibákat bármikor megkap az férfi, de ami igazán értékes abba kicsit több energiát kell fektetni. Meg lehet kövezni és tudom, hogy vannak kivételek, de a minőségért, akkor is többet kell fáradozni, nem várni, hogy az a liba az öledbe hulljon. Összességében tudom, hogy manapság ez nem divat és nagyon nem így vannak már leosztva a szerepek, de egy nő legyen mindig nő, a feje búbjától a lába kisujjáig, akit - akár minden nap - meg kell hódítani."

"Alapvető férfi szükségletnek tartom a vadászatot, ez egyfajta kihívás. Elengedhetetlen kelléke annak, hogy az ősi ösztöneinket kielégítsük. Egy olyan csajért, akit igazán érdekesnek tartok és azt akarom, hogy velem legyen, azt megszerzem. Maga az egész rituálé izgalmas és főleg az, hogy kétséges, mi is lesz a végkifejlet."

"Szerintem mostanában nincs igazán harc. Ahogy elnézem a mostani csajokat, inkább ők harcolnak és nem a fiúk, mintha megfordult volna a világ. Amelyik pasi mégis tesz valamit egy nő kegyeiért az semmiképp nem vadász ösztönből, hanem csak skalpot gyűjt."

"Véleményem szerint nincs itt szó harcról. A közös cél ugyanaz, boldogan élni, egymás mellett. Én, nőként többször kezdeményeztem online társkereső oldalakon és nem bántam meg. Ne várjuk, hogy mindig a férfiak tegyék meg az első lépést, ez már nem az a világ."

Ebben a kérdésben igazságot tenni körülbelül művészet lenne. Ha könnyen jön, valószínű könnyen is megy. Ha nehezen jön, akkor elvileg sokáig tart. De mi van akkor, ha az egész vadászósdit unja már mindkét fél? Ha valakit igazán szeretnénk meghódítani, tegyük félre a félelmeinket és legyünk mi azok akitől az első üzenet várja a postafiókjában az internetes társkeresőoldalon.