A legkínosabb randi helyszínek I.
Szerző: Rátalálsz Csapata | 2013-09-16 10:27
Az első randi fontos jelentőséggel bír, minden szempontból. Nagyon sok mindent leszűrhetünk pusztán már abból is, hova hív minket a pasi az első alkalommal. Összegyűjtöttük azokat a helyszíneket, amelyek szerintünk nem igazán tűnnek jó választásnak.
Mozi
- Nagyon nem jó ötlet első alkalommal beülni egy moziba. Igaz ez abban az esetben is, ha mindkettőnket érdeklő filmről van szó. Az első randinak a megismerésről, beszélgetésről, egymás feltérképezéséről kell(ene) szólnia, mindez egy moziban kivitelezhetetlen.
- Két órán keresztül csendben bámuljuk a mozivásznat, miközben kínosan feszengünk egymás mellett. Azt sem tudjuk szinte, hogy ki ül mellettünk, még teljesen idegen a másik. A helyzet talán azzal menthető, ha mozi után beülünk egy kávézóba beszélgetni, de jobb, ha inkább kihagyjuk a filmezést az első randin.
Pláza
- Kiábrándító és ráadásul nagy fantáziátlanságra vall, ha a pasi egy plázába invitál minket. Már eleve az illúzió romboló, hogy üzletekből ki és be rohangálva vagy kirakatokat nézegetve, embereket kerülgetve próbálunk egymás szavaira figyelni. Lehetetlen vállalkozás. A plázák személytelen helyek, randira, ismerkedésre egyáltalán nem alkalmasak.
- A helyzet tovább rontható azzal, ha a pasi lecövekel kedvenc boltjában, és órákig próbálgat, nézelődik. Ha ezek után még egy tipikusan kommersz gyorsétterembe is beülne, a lehető leggyorsabban lépjünk le valamilyen indokkal. Természetesen, ha mindez ínyünkre van, lehet, hogy a másik felünket találtuk meg:).
Kocsmázás
- Szintén nem tartozik az ideális randi helyszínek közé a kocsma, még akkor sem, ha az nem a tipikus talponálló, hanem annak valamely belvárosi, elegánsabb nagytestvére. Hangos, füstös, és nagyjából az italozás áll a középpontban.
- Természetesen belefér, ha az ember megiszik adott esetben egy pohár vörösbort, de a különböző kocsmák és pubok kínálják a lehetőséget a gyors lerészegedésre. Ne ilyen módon próbáljuk oldani a gátlásokat.
- Ráadásul, ha ledöntünk több pohár alkoholt, vélhetően hiányos információink lesznek a randiról, és esetleg olyasmit mondunk vagy teszünk, amit józanul nem tennénk.
Bevetni a haverokat
- Tovább rontja a helyzetet, ha a pasi a haverokat is elhívja, mintegy jó mókaként, hogy tuti legyen a hangulat. A barátok megismerése nem rossz gondolat, de nem az első randin van itt az ideje.
- Garantáltan nem tudunk, és talán már nem is akarunk a másikra figyelni, elnyel minket a társaság. Szórakozásnak, poénnak jó, de nem érdemes komolyan venni a továbbiakat.
« Vissza a cikkekhez