A társkereső, ahol könnyen rád talál a szerelem!

Tények, amit eddig nem tudtál a kókuszról


Egy-egy kókuszpálma pedig akár száz évig is elélhet, ez idő alatt pedig 50-100 diót is adhat. Szaporodásának egyik elengedhetetlen tartozéka a víz. Érdekesség, hogy a kókuszdió akár hónapokig is utazik a sós tenger vízén, csakhogy végül partot érve gyökeret eresszen. Ez alatt a hosszú út alatt pedig kókuszrost héja védi meg a nap égető sugaraitól illetve a rothadástól.

Fontos tudni, hogy a kókusz már hosszú idők óta a konyhaművészet és a szépségápolás részét képezi egyes trópusi országokban, úgymint Sri Lanka, Thaiföld vagy a Fülöp-szigetek. Egészen a 70-es évekig az Államokban is előszeretettel hasznosították nem mindennapi előnyeit, ám akkor a napraforgóolaj-termelők egyfajta lejárató kampányt indítottak a kókuszolaj ellen, ennek köszönhetően pedig népszerűsége megingott és száz százalékosan a mai napig nem állt helyre az amerikai társadalom körében.

Hazánkban ugyan még nem ismerik annyira, de Nyugat-Európa szerte már annál inkább alkalmazzák a kókuszcukrot, melyet a kókuszvirág nektárjából állítanak elő. Ereje pedig közel azonos a cukoréval. Szintén granulátum jelleggel rendelkezik, fehérítetlen és finomítatlan és abszolút nincs kókusz íze.

A kókusz egyéb felhasználási formái közé sorolható a kókuszvíz, mely tökéletes frissítő ital egy könnyedebb edzést követően. Fogyasztásával a napi káliumszükséglet tíz százalékát biztosíthatjuk, ami azért nagyszerű, mert éppen ennyit veszítünk a verejtékezés során. Erősebb, feszített tempójú edzéseket követően azonban nem a legjobb választás, ugyanis olyankor jóval több nátriumot veszítünk, mint káliumot, melynek pótlására a kókuszvíz nem alkalmas.

A kókuszt olajként is ismerhetik a felhasználók, ugyanis remek haj regeneráló erővel bír. Ennek oka, hogy a kókuszolaj, amely a laurinsav fő alkotóeleme közeli kapcsolatban áll a haj proteinjeivel, ráadásul alacsony molekulasúlyának hála képes behatolni a haj belső szerkezetébe. Emellett a kókuszolaj remek masszázsolajként is szolgál, próbáld ki bátran.

Mindezek mellett pedig nagyon fontos megemlíteni, hogy a kókusznak tulajdonképpen nincsen olyan része, ami ne volna hasznos. Ugyanis ez a gyümölcs a fentebb említett felhasználási javaslatok mellett rendkívül fontos tápérték is. Ugyanis nagyon sok ásványi anyag található meg benne. Ez a gyümölcs tartalmaz B illetve E-vitamint, magnéziumot és kalciumot is, így a csontrendszeri betegségekben szenvedők számára kifejezetten ajánlott a kókusz fogyasztása. Emellett magas energiatartalmának köszönhetően ajánlott azok számára is, akik nagyon erős fizikai munkát végeznek vagy rendszeresen sportolnak, ugyanis erőt és energiát ad számukra ez a nem mindennapi gyümölcs.

Ha pedig ez még nem volna elég a kókusz fogyasztás kedvezően hat a gyomorra, segíti az emésztést, a kókuszrostok pedig csökkentik a bélgörcsöket. Bár mi a legtöbb esetben csak kókuszreszelék formájában találkozhatunk evvel az éltető gyümölccsel, de a helyzet az, hogy rendszeres fogyasztásával sokat tehetünk egészségünk és fiatalságunk megőrzésének érdekében.