A társkereső, ahol könnyen rád talál a szerelem!

6 tipp, hogy könnyedén megőrizd az alakod


Mozogj minél többet!

Persze ezt mondani nyilván könnyű, de egy kis akaraterővel is kitartással neked is menni fog a dolog. Igyekezz minden napodba, ha csak egy minimális mozgást is, de beiktatni. Kezdetnek akár az is megteszi, ha az ötödik emeletre nem lifttel mész fel, hanem a lépcsőzést választod. Vagy, ha a néhány percre lévő szupermarketbe nem az autónk kényelmében gurulunk át, hanem a gyaloglás mellett döntünk. Vagy, ha tömegközlekedési eszközöket használj, sétálj egy-két megállót. Hidd el, napokon belül érezni fogod a pozitív változást, hiszen a mozgás endorfint, azaz boldogsághormonokat szabadít fel a testünkben, melyeknek köszönhetően sokkal jobb lesz a kedvünk illetve a közérzetünk.

Figyeld a mozdulataid!

Érdekes, de mégis bizonyított tény, hogy edzés során rendkívül sokat segít, ha közben figyeljük magunkat a tükörben. Így ugyanis folyamatosan látod a mozdulataidat és azt, ha esetleg valamit nem megfelelően csinálsz. A konditeremben ez könnyű, hiszen általában hatalmas tükrök állnak az edzeni vágyók rendelkezésére. Otthon már egy kicsit nehézkesebb, de a legtöbb lány otthonában tutira található legalább egy egész alakos tükör, mely tökéletesen funkcionálhat arra is, hogy edzés közben leellenőrizd a mozdulataid.

Egy kis tánc?

Sokan nem szeretnek konditerembe járni, mert nem szeretik, ha edzés közben bámulják őket. Megint mások pedig nem bírnak otthon tornázni, mert unalmasnak találják, hogy egyedül vágjanak bele, külső motiváció nélkül. Ilyenkor köztes megoldásként szolgálhat a tánc, hiszen számos formáját ismerjük. Vehetsz bármilyen táncórát, ami az egyedi ízlésednek megfelel. Akár többfélét is kipróbálhatsz, mire megleled, ami igazán neked való. A lényeg, hogy szeresd azt, amit csinálsz, ezt a szeretetet később pedig majd a tested is meghálálja.

A megfelelő zene kiválasztása

Edzés közben rendkívül fontos, hogy megfelelő zenét válassz. Ugyanis ez motiváló hatással lesz rád, így gördülékenyebben megy majd a mozgás. Emellett érdemes lehet, hogy lejátszási listát összeállítanod, ami akár séta közben is felturbóz, így könnyedebben, tempósabban teszed meg a kívánt távot. A zene életünk szerves része, nélkülözhetetlen a mindennapi életünk során, ráadásul motiváló és hangulatjavító erejének köszönhetően a legjobb edzőpartner.

Hasznos mobil alkalmazások

Nem is sejtenénk, hogy telefonunk segítségével micsoda alkalmazásokat tölthetünk le, melyek hatalmas segítséget nyújthatnak edzés közben. Mondhatnánk úgyis, hogy telefonunk könnyűszerrel lehet a saját bejáratú személyi edzőnk, ha megtanuljuk megfelelően kezelni. Számos alkalmazás áll a rendelkezésünkre, találhatunk kalóriaszámlálót, de akár olyan applikációt, mely számolja, hogy hány lépést is tettünk meg naponta.