|
|
Az autógyártók modelljei mind azonos formavilágra építkeznek, s a kisebb kategóriától a nagyobbig a márkát jellemző formaelemek csupán áthidalást képeznek közöttük. Erre törekedett a BMW is, s bár nem is kicsit hasonlít a 7-esre mégis képesek voltak megtartani az 5-ös széria jellegzetességét, mindazonáltal, hogy mind a padlólemez, mind pedig a futómű megegyezik a nagy testvérével.
Forma világ A légellenállás csökkentése igen fontos a dinamikát tekintve, nem is beszélve az autó fogyasztásáról. Ez egy kicsinyített 7-es, mindazonáltal nem kívántak sem a dinamikából, sem az autó műszaki felszereltségéből visszább venni. Az autó arca kissé visszább fogott lett ugyan, de agresszív tekintetét mégis képesek voltak meghagyni, talán a 7-estől kapott merőleges és nagyobb hűtőmaszknak köszönhetően is. A hátsó lámpák L alakúra tervezték, s a megszokott LED-es körgyűrűket továbbra is meghagyták. Az első lámpák bár most még Xenon fényben világítanak a jövőben viszont ezeket is LED világítással kívánják ellátni. BMW 535i Sedan
Érdekesnek találod? Segíts másoknak is, hogy elolvashassák:
A motorháztető alacsonyabban húzódik a nagytestvérnél, de törekedtek arra, hogy az első túlnyúlás ne legyen hosszú, így oldalnézetből a kerék és az orr igazán BMW-s lett. Bár a formavilágot tekintve nem mertek túl nagy változást eszközölni, annak érdekében, hogy a piac rugalmasan tudjon a jelenlegi gazdasági helyzetben is a megalkotott újdonságra reagálni. Érdekes, hogy formáját nézegetve messzebbről igazán nagy autónak látszik, ugyanis a vonalvezetésének köszönhetően a C oszlop is karcsúbb lett, ugyanakkor a hátsó küszöb és sárvédő találkozása is masszív benyomást tesz. Oldalsó nézetből még álló helyzetben is úgy tűnik, mintha mozgás közben szemlélnénk az autót.
Belső kialakítás A 7-es padlólemezére épült, s ez belső kényelmére is kihat, hiszen a hátsó utasok kényelme alig 2 cm-rel is megnövekedett, az amúgy is tágas belső tér. A csomagtartó is meg növekedett, nem is kevesebb, mint 20 l-el, így az új 5-ös BMW-vel már kényelmesebben elindulhatunk nyaralni is.
Menet dinamika és biztonság Már nyolcfokozatú automata váltóval szerelték fel, ami a fogyasztás optimalizálásának céljából szintén újdonságnak számít. Kanyarban a karosszéria dőlésének csökkentésére kifejlesztették a Dinamic Drive System-t, mely négy fokozatba állítható a vezetés stílusához- keményebb, normál, sport, komfort- mérten. Elektronikus szervokormányt kapott, ami korábban még hidraulikusan működött. Az összkerék kormányzásnak köszönhetően az autó menetstabilitása hirtelen kormányzásnál is biztonságossá teszi a haladást. A biztonság is kiemelt figyelmet kapott, mint a Head Up Display, a kamera rendszerek, az utasok biztonságára kifejlesztett Passzív biztonsági rendszer, valamint a BMW Night Vision, ami szintén újdonságnak számít. 2010. 02. 22. |
|