A társkereső, ahol könnyen rád talál a szerelem!

Miért hanyagol a kedves?


Valami megváltozott, mintha egy ideje nem lenne szerelmünknek egy perce sem számunkra. Szinte feszült várakozásban telnek mindennapjaink. Mit tegyünk, ha úgy érezzük, hanyagolva vagyunk? Szerelmünk kezdetén minden pillanat a másikról szól
  • A kapcsolat elején szinte minden percet együtt töltünk, érezzük és éreztetjük, hogy mennyire fontos a másik. Mindig elég időt tud ránk szánni imádottunk, lehetetlent nem ismerve.
  • Gyakran megbeszélt programokat mond le a kedvünkért, még szabadságot is kivesz, hogy eltölthessünk pár felejthetetlen napot. Előfordul, hogy a fontosabb dolgaink intézését is elhalasztja jobb időkre, és egy ideig barátait is biztosan hanyagolni fogja.
  • A privát szféra háttérbe szorul, jelenlegi életét akkor érzi teljesnek, ha minden percet közösen tölthetünk el.
  Óvatosan folyjunk az életébe
  • Ez az időszak azonban nem tart örökké. Óhatatlanul bekebeleznek a hétköznapok, visszatér minden a megszokott kerékvágásba.  A feltolult munka sem vár sokáig, és egyre többször mondja, hogy szeretne egy kicsit a barátaival vagy egyedül lenni.
  • Ugyanakkor mi mindent megtennénk, hogy visszacsempésszük azt az időt, amikor sülve-főve együtt voltunk. Ne akarjuk szerelmünket kisajátítani, hagyjuk, hogy legyen elég ideje magára is, jót fog tenni egy-két külön eltöltött este.
  • Legyünk nyitottak mindenre, ami kedvesünket körülveszi. Érdeklődjünk a hobbijai iránt, szervezzünk közös programokat a barátokkal. Hívjuk meg a szűk családját ebédre, nagyon értékes gesztus és a szálakat is szorosabbra fonhatjuk vele.
  Trükközzünk
  • A külön töltött időt mi is használjuk feltöltöltődésre, kapcsolódjunk ki, ne azon agyaljunk, hogy mit csinálhat szerelmünk. Bánjunk csínján az sms-ek küldözgetésével. Ha állandóan üzenetekkel bombázzuk  párunkat, pont az ellenkező hatást érjük el, mint amit szeretnénk.
  • Egy szexis és érzéki hangvételű vagy viccesen kedves üzenettel azonban célba találunk. Figyeljünk, hogy ne fedjük fel a kapcsolat elején az összes kártyánkat, mindig tudjunk valami újat mutatni.
  • Legyünk szórakoztatóak, kezdeményezőek, de semmire ne görcsöljünk rá. Ne akarjunk mindenben megfelelni a kedvesnek, ez hosszú távon fárasztó és semmi szükség nincsen rá. Azzal is vigyázzunk, hogy a problémáinkat lehetőleg ne zúdítsuk párunkra, nem biztos, hogy jót tesz a kapcsolatnak.
  A hiszti nem segít
  • Természetes, hogy kiborulunk, ha hosszabb ideje nem ér rá vagy találkozót mond le. A szemrehányás vagy az érzelmi zsarolás nem jó taktikai húzás, mindkettővel inkább elijesztjük szerelmünket, semmint találkozóra ösztökélnénk.
  • Mondjuk meg higgadtan, hogy nagyon hiányzik és szeretnénk vele több időt tölteni, ha lehetséges. Elképzelhető, hogy csak arról van szó, hogy elfoglaltabb az utóbbi időben.
  • Ha más húzódik meg a háttérben –elmúlt a szerelem és szakítani akar- , azt nagyon hamar megérezzük akkor is, ha párunk valamiért még titkolni akarja.
  *** Ne maradj sokáig magányos, keress fel akár egy fényképes társkeresőt és merj randizni!

« Vissza a cikkekhez