A szakítás 6 fázisa
Sajnos vannak elkerülhetetlen helyzetek, amelyeket akkor is át kell élni, ha igazából menekülnénk előle. A szakítással sincs ez másképp. De ha megismerjük a szakaszait, talán könnyebben viseljük a terhét.
A tagadás
- Ez minden szakítás alkalmával az első és kikerülhetetlen lépés. Igazából fel sem fogtuk még, mi történt velünk. Nem tudatosítjuk, hogy kedvesünk végleg elhagyott, nincs már visszaút. A múltban élünk, és egyelőre nincs is energiánk szembenézni a jelennel.
- Egyfajta sokkos állapotban vagyunk, amikor szinte el sem jut a tudatunkig, mi is történik velünk.
- Lassan-lassan felébredünk a bűvöletből, és rádöbbenünk a valóságra. Becsapottnak, kihasználtnak érezzük magunkat. Érthető módon dühöt táplálunk hűtlen szerelmünk iránt, de akár saját magunk felé is.
- Hiszen bíztunk benne, rábíztuk magunkat és féltett titkainkat, és most úgy érezhetjük, kígyót melengettünk keblünkön. A düh átcsaphat gyűlöletbe is akár. Szerencsére ez a szakasz is véget ér.
- Elkezdjük saját magunkat hibáztatni, keresgéljük a szakítás okait a mi szemszögünkből nézve. Ott is hibát találunk, ahol valójában nincs. Legszívesebben visszafordítanánk az idő kerekét, hogy újra kezdhessünk mindent.
- Próbáljuk újraértelmezni az együtt töltött időt, keresgélünk nem létező kapaszkodókat, és magunkat okoljuk. Az a bizonyos „mi lett volna, ha…” kezdetű gondolat lesz úrrá rajtunk.
- Hatalmas űrt érzünk, mintha lebegnénk a semmiben. Ez a minden mindegy állapot. Elpárolgott a maradék dühünk is, az önmarcangolás pedig egyszer s mindenkorra a maradék energiánkat is felemésztette.
- Ebben a szakaszban leginkább a magunk elé bámulás, a minden iránt való érdektelenség a legjellemzőbb kórtünet.
- El fog jönni az a fordulópont, amikor végre megértjük és elfogadjuk, hogy a szakításnak meg kellett történnie. Nincs további értelme sem a gyűlölködésnek, sem az önvádnak, sem a magunkba fordulásnak.
- Tudomásul vesszük, hogy egy szakasz lezárult, valami véget ért.
- Elérkezett az idő, hogy tovább lépjünk, minden sérelmet elengedtünk végre. Készek vagyunk egy új kapcsolatra, egy új szerelemre. Ne legyünk azonban türelmetlenek.
- Az sem baj, ha egy darabig csak magunkra koncentrálunk, új feladatokat, célokat tűzünk ki, és azok megvalósításán fáradozunk. Hagyjunk egy kis időt szívünk, lelkünk regenerálódására.
« Vissza a cikkekhez