Portál Nőknek és férfiaknak - akiket érdekelnek a világ dolgai
Főoldal » Hírek » Energiaitalok, használható energia nélkül

Energiaitalok, használható energia nélkül

Már a nevük is arra utal, hogy energiát fogunk kapni tőle. Ráadásul ez igaz is, részben. Tényleg felpörgünk tőlük és ezt szó szerint kell érteni, nem energiát kapunk, hanem szervezetünk kerül erős izgalmi állapotba, bár nagyon rövid időre. Ami azonban nem kerül rá a dobozra, hogy ezért a röpke időért komoly árat kell fizetnünk egészségünk rovására. Alkohollal keverve például akár mérgezés is felléphet.

No de ne szaladjunk ennyire előre, nézzük meg, mit tartalmaznak ezek az italok és milyen hatással vannak szervezetünkre.

Az energiaitalok tartalma, azaz amit a címkéről is leolvashatunk, és amit nem.


A két fő összetevő minden esetben az óriási mennyiségű cukor (általában szőlőcukor, de előfordul a malátacukor is) és koffein. Ezekkel nem is lenne semmi probléma, hiszen a szőlőcukor szervezetünk egyik alapvegyülete, energiaforrása. A koffein jól ismert a kávéból, teából az idegrendszer enyhe élénkítő szere, fokozza a szívműködést, enyhíti a fáradságot, álmosságot, hogy csak néhányat említsünk. Tehát már önmagában ez a két komponens együttes alkalmazása élénkíti a szervezet működését, vízzel keverve készen is van az energiaital.





A problémát ezek mennyisége jelenti, egy-egy dobozon belül (a koffein tartalom 70-200 mg között van, míg egy kávéban 40-150 mg) és a naponta elfogyasztott dobozok tekintetében. És akkor még nem említettük a jól csengő összetevőket, melyek együttes alkalmazása káros is lehet. A mára megszokott összetevők, mint a színezékek, savszabályzók, mesterséges édesítők, aromák mellett találhatunk bennük antioxidánsokat, vitaminokat, szén-dioxidot. Egyes termékekben természetes összetevők is vannak, mint a ginzeng, ginkgo biloba vagy guarana, ez utóbbi egy természetes koffeinforrás. Ne feledkezzünk meg az inositról, vagy az L-karnitinról sem, ezek szervezetünkben is megtalálhatóak éppen úgy, mint a taurin. Itt álljunk meg egy percre, a taurin fontos szerepet játszik szervezetünk sejtszintű működésében, mennyisége szabályozott így nem szerencsés a mértéktelen plusz bevitel. Nem beszélve arról, hogy a szervezetben megemelkedett szintű taurin alkohollal kölcsönhatásba lépve mérgezéshez vezethet.

2010. 12. 22.

Következő oldal

KIT KERESEL?
Város
Életkor
-
Férfi
Képes

news / 0.07182097435 sec